Bankunk is értesült az Európai Unió Bíróságának C‑630/23. számú ítéletéről, továbbá a Kúria vonatkozó jogegységi határozatáról, amellyel kapcsolatban a következőkről tájékoztatjuk Ügyfeleinket.
A C‑630/23. számú ítélet és a Kúria jogegységi határozata közvetlen módon Bankunkra intézkedési kötelezettséget nem ró, azok majd az egyes peres eljárásokban szolgálhatnak iránymutatásul az eljáró bíróságoknak.
A Kúria a jogegységi határozatában megerősítette, hogy az Európai Unió Bíróságának C 630/23. számú ítélete nem terjed ki általános jelleggel valamennyi devizaalapú kölcsönszerződésekre. A döntés kizárólag csak azon eseteket érinti, ahol a fogyasztói deviza alapú hitelt nyújtó pénzügyi intézmény árfolyamkockázatról szóló ügyféltájékoztatása egyáltalán nem történt meg, vagy az nem volt megfelelő, és emiatt a bíróság megállapítja a devizaalapú kölcsönszerződés érvénytelenségét.
Tájékoztatjuk, hogy Bankunk és jogelődjei az árfolyamkockázati tájékoztatással összefüggő kötelezettségeiknek - a mindenkor hatályos jogszabályi követelményeknek megfelelően - egy külön írásba foglalt árfolyamkockázati tájékoztató átadásával, továbbá az adott kölcsönszerződésbe belefoglalt tájékoztatás nyújtásával eleget tettek, így Ügyfeleink és a Bank között fennálló kölcsönszerződések továbbra is érvényes és hatályos szerződésnek minősülnek, amelyet a szerződő feleknek a szerződésben foglaltak szerint kell teljesíteniük.
Tájékoztatás devizaalapú kölcsönszerződések kapcsán
2025. július 21.
Soproni fiók zárva tartása 2025. augusztus 04 - 08. között
2025. július 21.
A Kártyakibocsátó (MBH Bank Nyrt.) tervezett karbantartása 2025. 07. 31 - 08. 03.
2025. július 17.
© 2025 - Polgári Bank Zrt. Minden jog fenntartva