A Miniszterelnök 2020.12.19-i bejelentése és az abban foglalt új információk szerint a 2021. január 1-től életbe lépő fizetési moratóriummal kapcsolatosan a Polgári Bank Zrt. felfüggeszti a lakossági ügyfelek számára elérhető 2020. évi CVII. törvény szerinti meghosszabbított moratóriumra vonatkozó jogosultság igazolását szolgáló nyilatkoztatást.
Megértésüket köszönjük és a vonatkozó részletszabályok megjelenéséig szíves türelmüket kérjük!
Polgári Bank Zrt.
Tájékoztatjuk, hogy az egyes kiemelt társadalmi csoportok, valamint pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozások helyzetének stabilizálását szolgáló átmeneti intézkedésekről szóló 2020. évi CVII. törvény rendelkezései alapján azok az adósok, akik megfelelnek a hivatkozott jogszabály 6.§-ában meghatározott feltételeknek, a szerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettségük teljesítésére vonatkozóan - 2021. június 30. napjáig - fizetési haladékot kapnak.
Fentiek alapján az az adós, aki a 2020. évi CVII. törvény 6. §-ában meghatározott feltételek (munkanélküli, gyermeket váró vagy nevelő szülő, nyugdíjas, közfoglalkoztatott) fennállását igazolja, 2021. január 01. - 2021. június 30. között fizetési haladékot kap.
A fizetési moratórium nem érinti az adós azon jogát, hogy az eredeti szerződési feltételek szerint teljesítsen.
Fontos, hogy adóstársak esetén elegendő, ha az egyik adóstárs megfelel a jogszabályban meghatározott feltételeknek.
Fentiek alapján a lenti nyilatkozat kitöltésével és a szükséges dokumentumok becsatolásával kell igazolnia, ha Ön megfelel a jogszabályban meghatározott feltételeknek!
A meghatározott feltételeknek megfelelő adós 2021. június 30. napjáig bármikor dönthet úgy, hogy él a fizetési moratóriummal.
Nyilatkozatát az alábbi módokon teheti meg:
Elektronikus csatornáinkon:
Személyesen:
Postai úton:
A jelenlegi rendkívüli járványhelyzetre tekintettel kérjük ügyfeleinket, hogy a nyilatkozattétel kapcsán lehetőség szerint az elektronikus csatornáinkat vegyék igénybe!
Azon ügyfeleink részére, akik nem felelnek meg a fenti jogszabály által meghatározott feltételeknek, de fizetési nehézséggel küzdenek, azok számára fizetéskönnyítési megoldásokat kínál a Bank, melynek részletes feltételeiről érdeklődjön a Bank Honlapján és számlavezető bankfiókjának elektronikus elérhetőségein!
Polgári Bank Zrt.
Az új moratóriummal (2020.évi CVII. törvény) kapcsolatos részletszabályok megjelenésig a Bank igyekszik minden információval ellátni ügyfeleit. A teljeskörű tájékoztatás lehetőségéig kérjük az érintett ügyfelek türelmét.
Honlapunkat folyamatosan aktualizáljuk az új moratóriummal kapcsolatos információkkal, kérjük kövessék a frissülő adattartalmakat figyelemmel!
A 2020. évi CVII. törvény rendelkezései alapján 2021. január 01. - 2021. június 30. között azok az ügyfelek lehetnek jogosultak a fizetési moratórium igénybevételére, akik
I. Az a személy, aki a törvény hatályba lépése napján gyermeket váró vagy nevelő szülőnek minősül, illetve 2021. június 30-ig tartó időtartam alatt válik gyermeket váró vagy nevelő szülővé.
A törvény alkalmazásában:
Gyermek:
II. Az a nyugdíjas, aki a törvény hatályba lépése napján, illetve 2021. június 30-ig tartó időtartam alatt a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény rendelkezései szerint saját jogú nyugellátásban vagy hozzátartozói nyugellátásban részesül, illetve 2021. június 30-ig tartó időtartam alatt válik a nyugellátásra jogosulttá.
III. Az a munkanélküli, aki a törvény hatályba lépése napján, illetve 2021. június 30-ig tartó időtartam alatt a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény szerint álláskeresőnek minősül.
IV. Az a természetes személy közfoglalkoztatott, aki a törvény hatályba lépése napján, illetve 2021. június 30-ig tartó időtartam alatt a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló törvény szerinti közfoglalkoztatóval közfoglalkoztatási jogviszonyban áll, illetve közfoglalkoztatási jogviszonyt létesít.
Fontos, hogy adóstársak esetén elegendő, ha az egyik adós tartozik a fentiekben felsorolt kategóriák valamelyikébe. A fenti kategóriák bármelyikébe ügyfeleknek 2021.06.30-ig továbbra sem kell eleget tenniük a 2020.március 18-a előtt folyósított hitel- és kölcsönszerződéseikből eredő tőke-, kamat-, és díjfizetési kötelezettségüknek.
Az érintett ügyfeleknek továbbra is lehetőségük van hiteleik tovább törlesztésére amennyiben pénzügyi helyzetük ezt lehetővé teszi.
A gazdasági társaságokra vonatkozóan az Országgyűlés döntése értelmében a kormány határoz meg a későbbiekben egy olyan mutatószámot, amely alapján a „pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásnak” minősül az adott társaság és ezáltal jogosulttá vállik a hiteltörlesztési moratórium további igénybevételére.
Azon ügyfeleink részére, akik nem tartoznak az új moratóriumban érintett csoportokba, de fizetési nehézséggel küzdenek, azok számára fizetéskönnyítési megoldásokon dolgozik a Bank, melynek részletes feltételeiről szintén tájékoztatással leszünk ügyfeleink felé!
Polgári Bank Zrt.
Tisztelt Ügyfelünk!
Az Országgyűlés a hiteltörlesztési moratórium meghosszabbításáról döntött, így a meghatározott társadalmi csoportoknak és a pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásoknak az eredeti 2020. december 31-i határidőt követően 2021. június 30-ig továbbra sem szükséges hiteleiket törleszteniük.
A Bank az érintett ügyfelei türelmét kéri az aktuális törvény és az abban foglalt részletszabályok megjelenéséig!
Honlapunkat folyamatosan aktualizáljuk az új moratóriummal kapcsolatos információkkal, kérjük kövessék a frissülő adattartalmakat figyelemmel!
Polgári Bank Zrt.
Tisztelt Ügyfelünk!
Tájékoztatjuk, hogy a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020.(III.18.) Korm. rendelet alapján, amennyiben lakossági hitel-, kölcsön-, illetve lízingszerződések, továbbá munkáltatói kölcsönök valamelyikével rendelkezik és szerződése 2020. március 18. napján huszonnégy órakor már fennállt, melyet Bankunk már kifolyósított, úgy 2020. december 31-ig tartó időtartamra automatikusan, a jogszabály erejénél fogva fizetési haladékot kap, mellyel kapcsolatosan további teendője nincs.
A Polgári Bank Zrt. a fentieknek megfelelő szerződések vonatkozásában azonnali hatállyal leállította a törlesztőrészletek beszedését.
A törlesztési moratórium mind lakossági, mind vállalati ügyfelekre vonatkozik!
A fizetési moratórium lejártát követően:
A fenti Korm. rendelet fizetési moratóriumra vonatkozó részletszabályairól szóló 62/2020 (III.24.) Korm. rendelet értelmében a fizetési moratórium lejártát követően (a törlesztőrészletek beszedésének újbóli beindulása alkalmával) a törlesztő részletek összege nem növekszik, az eredeti szerződésben rögzítettek szerint alakul. Ennek következtében azonban a fizetési moratórium lejártát követően a futamidő meghosszabbodik, mely meghosszabbítás a fizetési moratórium időtartamánál hosszabb időre is szólhat.
Törleszthet-e tovább?
Igen. Amennyiben jogosult fizetési moratórium igénybevételére, úgy joga van ahhoz is, hogy törlesztését az eredeti szerződési feltételek szerint teljesítse. Ez kétféle módon történhet:
Visszavonhatom-e az eredeti szerződési feltételek szerinti teljesítésre vonatkozó nyilatkozatomat?
Azon ügyfelek, akik jogosultak a fizetési moratóriumra, azonban nyilatkozatuk alapján az eredeti szerződési feltételek szerint továbbra is teljesíteni szeretnék a törlesztést, a fizetési moratórium ideje alatt bármikor élhetnek a fizetési moratórium lehetőségével. Tekintettel azonban arra, hogy korábbi nyilatkozatuk alapján csoportos beszedési megbízás útján továbbra is igényelték a törlesztőrészletek levonását és nyilatkozatuk visszavonásig érvényes, így újabb nyilatkozat megtétele szükséges, melyben visszavonják korábbi nyilatkozatukat. A visszavonó nyilatkozat jelen tájékoztatás 3. számú mellékletét képezi. A nyilatkozat visszavonását nem kell indokolni, az ügyfél bármikor kerülhet olyan élethelyzetbe, mely szükségessé teszi nyilatkozatának visszavonását, és ebben az esetben a fizetési késedelem következményei sem állnak be. Amennyiben a fizetési moratóriummal nem élő ügyfelek számláján nem áll rendelkezésre a törlesztőrészlet fedezete, automatikusan a fizetési moratórium szabályai lépnek életbe külön visszavonó nyilatkozat nélkül is.
Mi történik akkor, ha az eredeti szerződési feltételek teljesítéséről szóló nyilatkozatának megtételét követően számláján nem áll rendelkezésre a törlesztőrészlet fedezete?
Nem állnak be a késedelem jogkövetkezményei és az ügylet tekintetében automatikusan a fizetési moratórium szabályai lépnek hatályba.
A törlesztőrészlet pontos összegéről mely dokumentumokban, mely fórumokon szerezhet megfelelő információt?
Az eredeti szerződésben foglalt feltételek az irányadók. A fizetési moratórium leteltével törlesztőrészlete nem változik, hátralévő futamideje pedig annak megfelelően kerül megállapításra, hogy a fizetési moratórium ideje alatt hogyan fizette vagy nem fizette törlesztését. Amennyiben törlesztését az eredeti feltételek szerint végig teljesíti, úgy futamideje nem kerül meghosszabbításra.
Nyilatkozatát az alábbi módokon teheti meg:
Elektronikus csatornáinkon:
Személyesen:
Postai úton:
A jelenlegi rendkívüli járványhelyzetre tekintettel kérjük ügyfeleinket, hogy a nyilatkozattétel kapcsán lehetőség szerint az elektronikus csatornáinkat vegyék igénybe!
Tájékoztatom, hogy nyilatkozattétele alkalmával a Bank számára megadott személyes adatait Bankunk csak a törlesztésének teljesíthetőségéhez, vagy éppen visszavonhatóságához szükséges mértékben, a Kormány által elrendelt veszélyhelyzet és az azzal összefüggő fizetési moratóriummal kapcsolatosan és annak idejéig (tekintettel a szükséges megőrzési időre) kezeli.
Amennyiben az ügyfél a nyilatkozattétel lehetőségével élni kíván, a nyilatkozat megtételével egyidejűleg tudomásul veszi a mellékelt az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.
A moratóriummal kapcsolatosan fontos és folyamatosan frissülő információkat a
Magyar Nemzeti Bank (MNB) oldalán is talál.
A Kormány 47/2020. (III. 18.) sz. rendelete értelmében a bank 2020. március 19-én életbe léptette a fizetési moratóriumot. Ez azt jelenti, hogy a 2020. március 18. napján huszonnégy órakor fennálló szerződések alapján már folyósított lakossági hitel-, kölcsön-, illetve lízingszerződések, illetve munkáltatói kölcsönök esetében év végéig nem kell megfizetnie a törlesztőrészleteit,a bankminden érintett ügyfelénél leállította a beszedést.
A fizetési moratórium miatt kamatnövekmény keletkezik és a hitel eredeti futamideje legalább a moratórium idejével meghosszabbodik.
A Kormányrendelet szerint minden 2020. március 18-ig fennálló és folyósított hitel, kölcsön szerződőjére érvényes a fizetési moratórium.
Valamennyi 2020. március 18. napján huszonnégy órakor fennálló, fel nem mondott lakossági és vállalkozói hitel-, kölcsönszerződésre is.
Valamennyi 2020. március 18-ig fel nem mondott szerződésből eredő tőke,- kamat,- és díj tartozásra vonatkozik. A szakaszos folyósítású hitelek esetében a március 18-ig folyósított hitelösszegre vonatkozik.
Folyószámlahitel esetében 2020. március 18. nap végi felhasznált és lekönyvelt hitelkeretre.
A Kormányrendelet alapján év végéig nem kell megfizetnie a törlesztőrészleteit. Ha ez megfelel Önnek, akkor nincs teendője. A fizetési moratórium időszakában Önnek átmenetileg nincs tőke-, kamat- és díjfizetési kötelezettsége sem. A fizetési moratórium miatt kamatnövekmény keletkezik és a hitel eredeti futamideje legalább a moratórium idejével meghosszabbodik, a havi törlesztőrészlete azonban nem emelkedik majd.
A moratórium időszaka alatt a tőketartozás nem csökken. A moratórium időszaka alatt a tőkére felszámított meg nem fizetett kamatot meg kell majd fizetnie. A moratórium lejártát követően a törlesztőrészlet nem lehet magasabb, mint az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészlet, ezért szükséges futamidő a meghosszabbítása.
A fizetési moratórium alatt lejáró szerződések 2020. december 31-ig meghosszabbodnak.
Igen, ennek folyamata változatlan marad a moratórium időszaka alatt is. A moratórium időszakában is meg kell fizetni az elő- vagy végtörlesztésre vonatkozó díjat.
A piaci feltételű lakás- és jelzáloghitelekre a moratórium időszaka előtt megállapított kamatkedvezményt a moratórium végéig abban az esetben is biztosítjuk, ha nem érkezik jövedelem a számlájára, vagy a korábbiakhoz képest alacsonyabb összeget kap.
A Bank a 2011. évi CXXII. törvény 11. § (1) bek. alapján átadja a KHR részére azoknak a természetes személyeknek az adatait, akik
Ha késedelmes teljesítése okán adatai átadásra kerülnek a KHR részére, úgy annak tartalma egy esetleges kölcsönigénylés során látható lesz a választott pénzügyi intézmény részére. Ez negatívan befolyásolhatja igénylése kimenetelét.
A fizetési moratórium miatt a 2020. március 18-ig folyósított kölcsön-, és hitelszerződések törlésztőrészleteit, keretjellegű szerződések (folyószámlahitel szerződések) esetén a 2020. március 18. napján fennálló kihasznált egyenlegeket és azok kamatait, az ügyfeleknek nem szükséges fizetni, ezeket az összegeket a bank nem szedi be.
A fizetési moratórium a 2020. március 18-án fennálló késedelmes tartozásokra is vonatkozik. Tehát az ekkor késedelemben lévő kölcsön-, és hitelszerződések (keretjellegű termék esetén moratóriummal érintett keretösszeg mértékéig) esetében a késedelmes tartozás összegének és késedelmes napjainak számítása is felfüggesztésre került. Ezek a moratórium időtartama alatt nem növekednek.
Az ilyen típusú szerződések esetében a KHR felé mulasztással kapcsolatos adatszolgáltatás nem történik.
A fizetési moratórium időszakát követően a késedelem összege és a késedelmes napok számítása is tovább folytatódik.
Tisztelettel:
Polgári Bank Zrt.
A koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 47/2020.(III.18.) Korm. rendelet 1.§-ban kihirdetett és 2020.03.19-én hatályba lépő törlesztési moratórium részletes szabályozásának kidolgozása folyamatban van.
A hitelfizetési moratórium automatikusan életbe lép, így nem szükséges jelezni, ha valaki élni szeretne a lehetőséggel.
A Polgári Bank lehetőséget fog biztosítani az adósoknak az eredeti szerződési feltételek szerinti teljesítésre.
A törlesztési szándék megadásának módjáról hamarosan tájékoztatással leszünk Ügyfeleink felé.
A részletszabályok kialakításáig kérjük Ügyfeleink türelmét!
Hivatkozott jogszabályhely:
47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről
A Kormány a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet által elrendelt veszélyhelyzetben, a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot és az állampolgárokat érintő hatásának enyhítése érdekében,
az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,
az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) Ha a felek eltérően nem rendelkeznek, a veszélyhelyzet fennállása alatt az adósnak a hitelező által üzletszerűen nyújtott hitel- és kölcsönszerződésből, illetve pénzügyi lízingszerződésből (a továbbiakban: szerződés) eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége akként módosul, hogy az adós a szerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége teljesítésére fizetési haladékot kap (a továbbiakban: fizetési moratórium). A fizetési moratórium nem érinti az adós azon jogát, hogy az eredeti szerződési feltételek szerint teljesítsen.
(2) A szerződések teljesítési határidejének módosulása a szerződést biztosító járulékos és nem járulékos mellékkötelezettségeket is módosítja, függetlenül attól, hogy a mellékkötelezettséget szerződésbe vagy egyoldalú jognyilatkozatba foglalták a felek.
(3) A fizetési moratórium 2020. december 31-éig tart, melynek időtartamát a Kormány rendeletével meghosszabbíthatja.
(4) A szerződéses kötelezettségek teljesítésének határideje, illetve a kötelezettségvállalás időtartama a fizetési moratórium idejével meghosszabbodik. A veszélyhelyzet fennállása alatt lejáró szerződés 2020. december 31-éig meghosszabbodik.
(5) E § rendelkezéseit a 2020. március 18. napján huszonnégy órakor fennálló szerződések alapján már folyósított kölcsönökre kell alkalmazni.
TÁJÉKOZTATÓ A KÖZPONTI HITELINFORMÁCIÓS RENDSZERRE (A TOVÁBBIAKBAN: KHR) IRÁNYADÓ SZABÁLYOKRÓL, A NYILVÁNTARTÁS CÉLJÁRÓL, A NYILVÁNTARTOTT SZEMÉLYT MEGILLETŐ JOGOKRÓL, A KHR ÁLTAL KEZELT ADATOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL, VALAMINT AZ ADATOK ÁTADÁSÁRÓL
Informatikai rendszer karbantartás 2025.01.21.
2025. január 8.
Évvégi nyitvatartási rend
2024. december 9.
Évvégi munkaszüneti napok
2024. november 26.
© 2025 - Polgári Bank Zrt. Minden jog fenntartva